IFA összesítő
Az IFA összesítő beszámolót a Beszámolók / Adminsztráció menüben találod.
Az idegenforgalmi adó számításának alapjául a két opció közül tudsz választani: foglalás alapján vagy számla alapján.
A foglalás alapján opció választása esetén, a választott hónapban lévő foglalások éjszakáit számolja össze a rendszer, ezekből kalkulálva az idegenforgalmi adó mértékét.
Fontos, hogy ezesetben a foglalás rendelkezzen bejelentkezett státusszal, vagyis az érkeztetéskor történjen meg a foglalás bejelentkezett státuszra állítása.
A számla alapján opció választása esetén pedig a választott hónapban kiállítási dátummal rendelkező számlákat vesszük alapul, ill. az ezeken található szállásdíj és idegenforgalmi adó tételeket.
A beszámoló jellegéből adódóan (már megvalósult foglalásokra vonatkozik) kizárólag múltbéli hónapokra hívható le, az aktuális hónapra és a jővőbeni foglalásokra nem elérhető.
A beszámolóban szereplő tételek a következőek:
- Tárgyhavi összes megkezdett vendégéjszaka szállásdíja - az adott hónapban megvalósult összes vendégéjszaka szállásdíja, mely tartalmazza az idegenforgalmi adót is.
- A szálláshely városában lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező által eltöltött vendégéjszakák szállásdíja - Amennyiben a vendég a szálláshellyel megegyező városban lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkezik, mentesül az idegenforgalmi adó megfizetése alól. Ezen vendégek által eltöltött vendégéjszakák szállásdíjának összege ebben a sorban jelenik meg.
- A szálláshely városában székhellyel, telephellyel rendelkező vállalkozó vagy munkavállalója munkavégzés miatt eltöltött vendégéjszakáinak szállásdíja - Amennyiben a vendég saját vagy munkáltatója cégének telephelye a szálláshellyel megegyező városban található, mentesül az idegenforgalmi adó megfizetése alól céges számla igénylése esetén. Ezen vendégek által eltöltött vendégéjszakák szállásdíjának összege ebben a sorban jelenik meg.
- Adóköteles szállásdíj - A tárgyhavi összes megkezdett vendégéjszaka szállásdíjának az idegenforgalmi adóval csökkentett összege.
- Számított adó, fizetendő idegenforgalmi adó - Az adott hónapban megfizetett idegenforgalmi adó összesen.